A garda halászata
Forrás: Héjjas Pál – Punk Ferenc: Gardália című könyve
Tihany számára a garda mindig kiemelt jelentőségű volt, ezért nem véletlen, hogy éppen itt kerül sor idén 23. éve a Garda Fesztiválra. Évszázados hagyományt elevenítenek fel vele, olyat, amely csak ezen a helyen volt ismert, csak itt voltak gyökerei. A „látott hal” kifejezés elválaszthatatlanul kötődik Tihanyhoz és a régen itt élt bátor halászokhoz. Olyannyira, hogy bár már csak az emléke él az egykori gardázásnak, maga a hal bekerült a település címerébe is.
Forrás: Héjjas Pál – Punk Ferenc: Gardália című könyve
Forrás: Héjjas Pál – Punk Ferenc: Gardália című könyve
Forrás: Héjjas Pál – Punk Ferenc: Gardália című könyve
Forrás: Héjjas Pál – Punk Ferenc: Gardália című könyve
A garda legalább akkora sajátossága a Balatonnak, mint Tihanynak, mert más vizeinkben nincs az ittenihez hasonló populációja – és ez a populáció is igencsak megcsappant az utóbbi években.
A Balaton mentén talált legrégebbi halászati eszköz valószínűleg az a 7000 éves csontból készült szigony, mely egy zalavári ásatáson került elő. A régészeti leletek bizonyítják, hogy a halászatot már évezredek óta űzték a környék lakói. Híres nyelvemlékünkben, a Tihanyi Apátság Alapítólevelében 1055-ben I. András királyunk 10 halászó háznépről rendelkezett.
A gardát Magyarországon nagyon sok néven említik. Neveinek többsége kapcsolatban van a hal külső jegyeivel, elsősorban a formájával, és ez a forma leginkább egy kardpengére hasonlít. Ilyen nevek fordulna elő, mint kardoshal, kardkeszeg, kardahal, karda, garda, gardakeszeg, balatoni hering, stb.
A „látott hal”, a garda fogása azért válhatott a tihanyiak specialitásává, mert ott voltak a halrajok megfigyeléséhez szükséges, vízközeli hegyek. A gardák vonulását ugyanis ősszel, amikor bandákba verődtek, a halászbokor egyik tagja, az úgynevezett „hegyenjáró” figyelte valamelyik tihanyi dombról. A garda ősz végén hatalmas csapatokba verődve összegyűlt a Tihanyi-szorosban, többnyire a Tihanyi-kút (a Balaton legmélyebb pontja: 11m) tájékán, ahol gyakran erős áramlás észlelhető. A kékeszöld hátú, bandázó gardarajok úszó, sötét felhőként figyelhetők meg a környező dombokról. Amikor a hegyenjáró látta a halraj mozgását, riasztotta társait, és kezdődhetett a garda halászata. A hegyenjáró fontos beosztás volt, általában az egyik tapasztalt, jó szemű halászt bízták meg ezzel a feladattal. Jól kellett ismernie a Balatont, a víz mozgását, a hínáros területek elhelyezkedését. Egyezményes jeleket használtak, ezek segítségével tudták a vízen lévők a gardarajt becserkészni, hálójukat kivetni.
A garda volt a tihanyiak „kenyérhala”, az a cserealap, amit a helyi asszonyok a környező falvakba vittek el, hogy lisztre, gabonára cseréljék. A hal egy részét a halkereskedők – a „fisérek”- szállították el a közeli piacokra, vendéglőkbe. Ami megmaradt, sem veszett kárba. Felfüstölték, vagy zsinegre akasztva kiszárították. Az így tartósított hal megmaradt a szűkösebb napokra.
A balatoni halászat nagyon nehéz kenyérkereset volt. A halászok nagyon kevés bérért tették kockára az életüket. A garda fesztivál egyik célja volt, hogy ezeknek a bátor embereknek állítson emléket az utókor számára.
Héjjas Pál gyűjtése